Olyan erőre van szükség, amely képes érvényt szerezni a tűzszüneti megállapodásnak - mondta Nábil el-Arabi egy ciprusi látogatása során. Elismerte ugyanakkor, hogy az ENSZ-megfigyelők mandátumának megváltozatása nem lehetséges Oroszország és Kína ellenkezése esetén, ezért sürgette Washingtont és Moszkvát, hogy találják meg a közös fellépés alapját.Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn találkozik a G20-csoport mexikói tanácskozása alkalmával, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig kedden foglalkozik megint a szíriai helyzettel, a megfigyelő misszió jövőjével. Diplomáciai források szerint meghallgatják Robert Mood tábornoknak, a megfigyelők parancsnokának a jelentését is.Franciaország hétfőn ismét követelte, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) lépjen föl a szíriai rendszer által elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében. A francia küldött ezt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa genfi ülésén vetette föl.Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint hétfőn mintegy negyven ember vesztette életét Szíriában az erőszak miatt. A legsúlyosabb helyzet Homsz városában alakult ki, amelyet ismét tüzérséggel lőnek a kormányerők. Damaszkusz tartományban a hadsereg állítólag több települést is megtámadott.A kormányhoz közel álló El-Vatan napilap szerint az elmúlt három hét alatt "több száz terrorista esett el Damaszkusz kapui előtt".
Az Arab Liga békefenntartókat kér Szíriába
Az Arab Liga szerint a nemzetközi közösségnek megfigyelők helyett békefenntartó erőt kellene küldenie Szíriába - jelentette ki a szervezet főtitkára hétfőn.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.