"A Hafféba igyekvő megfigyelőket dühös tömeg fogadta, körbevették az autóikat, és feltartóztatták őket" - tudatta közleményben Szauszan Goszeh, az ENSZ szíriai megfigyelő missziójának szóvivője. A lövések a közlemény szerint azután dördültek el, hogy a megfigyelők visszafordultak, akkor, amikor már úton voltak Idlib felé. Egyelőre nem tisztázott, hogy ki adta le a lövéseket. A közlemény szerint egyetlen kéksisakos sem sérült meg.Korábban egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot arról, hogy az ENSZ kéksisakosai miért nem juthattak be Hafféba. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) azt jelentette, hogy a kormányhoz hű helyiek megakadályozták, hogy az ENSZ-megfigyelők eljussanak a városkába, amelyet az ellenzék szerint nyolc napja nehézfegyverekkel lő a hadsereg."Az al-Hafféhoz közeli es-Sír lakói az útra feküdtek, így tartóztatták fel a megfigyelők járműveit" - mondta mondta Rámi Abdur-Rahmán, az OSDH elnöke. A szíriai állami hírügynökség viszont azzal vádolta meg az ENSZ-megfigyelőket, hogy autóikkal elgázolták es-Sír lakóit, és többen meg is sérültek."Lattakia kormányzóság lakosai megpróbáltak beszámolni nekik a szenvedéseikről, amelyeket a fegyveres terroristák miatt kell kiállniuk. De a megfigyelők nem hallgatták meg őket,(...)egyik autójuk át is gázolt rajtuk." - jelentette a szíriai állami hírügynökség.Az Egyesült Államok azzal vádolja a szíriai kormányt, hogy újabb vérengzésre készül Hafféban. A szíriai külügyminiszter visszautasította, hogy az amerikaiak beavatkozzanak Szíria belügyeibe.
Megtámadták az ENSZ-eseket Szíriában
Lövéseket adtak le Szíriában a Haffe városába tartó ENSZ-megfigyelők járműveire, és a feldühödött tömeg kövekkel és fémrudakkal támadt a kéksisakosokra - közölte kedden a misszió szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.