A névtelenül nyilatkozó tisztviselő úgy fogalmazott, hogy Mubarak egészségi állapota romlik. Rendszertelenül ver a szíve, a légzéshez segítségre szorul, és csak folyadékot, illetve joghurtot fogyaszt.A hatóságok engedélyezték, hogy felesége és két menye vasárnap reggel felkeresse őt a kairói Tora börtön kórházának intenzív osztályán. A volt egyiptomi "first lady", Suzanne Mubarak szombaton is meg akarta őt látogatni, de a hatóságok havonként egy alkalomra korlátozták a rokoni látogatásokat. Egy egyiptomi lap azt írta a biztonsági szolgálat illetékeseire hivatkozva, hogy Suzanne Mubarak szidalmazta a börtönvezetőket, amiért nem engedélyezték férjének a fegyintézeten kívüli kezelést. "Maguk lesznek felelősek a haláláért" - hangoztatta állítólag az asszony.Mubarakot tíz hónapig tartó tárgyalás után, az előző hét szombatján ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre csaknem 900 békés tüntető tavalyi haláláért viselt felelőssége miatt. Ezután vonult csak be a börtönbe, ugyanis a vizsgálati fogságot kórházakban töltötte. Az ítélet kihirdetése után nem sokkal súlyos állapotba került a helikopteren, amelyen elszállították a bíróságról. Az állami média jelentései szerint a 84 éves exelnöknek szívrohama volt, ezt a hírt azonban hivatalos orvosi jelentés nem erősítette meg.A kairói Tora börtönben tartják fogva Mubarak két fiát, Gamalt és Alaát is.
Mubarak egyre rosszabbul van
Néha eszméletét veszti, majd újra magához tér Hoszni Mubarak - ezt közölte az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt volt egyiptomi elnök egészségi állapotáról vasárnap a biztonsági szolgálat egyik illetékese.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.