A The Sunday Times megbízásából elvégzett, vasárnap ismertetett országos felmérés során a válaszadók 44 százaléka mondta azt, hogy Károly walesi herceget látná szívesen következő uralkodójaként; 38 százalék voksolt Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fiára, Vilmos cambridge-i hercegre.Az előző, május végén készült hasonló közvélemény-kutatás eredménye ennek pontosan a fordítottja volt: akkor 38 százalék pártolta Károly trónutódlását, és 44 százalék mondta azt, hogy jobban örülne, ha a jelenlegi uralkodót nem fia, hanem unokája, Vilmos követné a trónon.Károly herceget egyértelműen népszerűbbé tette 86 esztendős édesanyjának gyémántjubileumi ünnepségsorozata. A királynő trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából rendezett, hatalmas tömegeket megmozgató múlt hétvégi rendezvényfolyamon a 64 éves trónörökös központi szerepet vállalt, és különösen az egyik legkiemelkedőbb esemény, a londoni Buckingham-palota előtti szuperkoncert után mondott, egyszerre szívhez szóló és sziporkázóan szellemes beszéde aratott komoly sikert. A hétfő esti koncert után az ünnepelt, vagyis II. Erzsébet királynő is megjelent a színpadon fia, valamint az összes előadó társaságában, és Károly - "maminak" szólítva édesanyját - megindító szavakkal mondott köszönetet a nép nevében is az uralkodónak az elmúlt hatvan évben tanúsított helytállásáért, a többszázezres közönség egetverő üdvrivalgása közepette. A The Sunday Times szerint 2005 óta most első ízben pártolják többen azt, hogy II. Erzsébet királynő után ne Vilmos, hanem Károly üljön a brit trónra. Nagy-Britanniában már hosszú évek óta folyik a vita arról, hogy Károly trónörökös vagy a 30 éves Vilmos herceg örökölje-e a koronát.Károly első felesége, a hercegtől akkor már különélő Diana hercegnő 1995-ben - egy évvel hivatalos válásuk előtt -, egy világszerte döbbenetet keltő BBC-interjúban nyíltan megkérdőjelezte a trónörökös uralkodói képességeit, mondván: nincs meggyőződve arról, hogy Károly "képes lenne alkalmazkodni a királyi címmel járó kötöttségekhez".A generációs ugrást brit alkotmányjogászok és történészek mindazonáltal sem valószínűnek, sem indokoltnak nem tartják, mivel - a trónörökös és 1997-ben elhunyt néhai felesége kölcsönös házasságtörésekkel is tarkított súlyos magánéleti botrányai és válása ellenére - kifejezett törvényi ok nincs arra, hogy miért ne Károly legyen a következő brit uralkodó. Emellett - sajtóértesülések szerint - Vilmos is kifejezetten ragaszkodik a trónutódlási sorrend betartásához.A The Sunday Times által vasárnap ismertetett új felmérés szerint mindazonáltal Károlynál saját édesanyja és fia is változatlanul sokkal népszerűbb. A válaszadók egyaránt 86 százaléka mondta azt, hogy II. Erzsébet királynő és Vilmos herceg személye kedvezően hat a monarchia megítélésére, ugyanakkor Károly hercegről csak 55 százalék, a trónörökös jelenlegi, második feleségéről, Kamilla cornwalli hercegnőről pedig mindössze 24 százalék vélekedett ugyanígy.A monarchia intézményének népszerűsége azonban kikezdhetetlennek tűnik: a felmérésbe bevontak 75 százaléka mondta azt, hogy pártolja a királyság mint államforma fennmaradását.
Mégis Károly herceget akarják királynak a britek
Rövid idő alatt nagyot javult Károly brit trónörökös megítélése: az alattvalók többsége Vilmos herceg - az eddigi favorit - helyett most már mégis inkább őt szeretné a trónon látni II. Erzsébet királynő után.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.