Kaliforniában a halálbüntetéssel szembeni automatikus fellebbezések annyi időt vesznek igénybe, hogy az állam 723 halálraítéltje nagyobb valószínűséggel hal meg aggkori végelgyengülésben, betegségben vagy öngyilkosság következtében, mint hogy a kivégezést végrehajtanák rajta.Amióta 1978-ban visszaállították a halálbüntetést, Kaliforniában 13 elítéltet végeztek ki - de 2006 óta egyet sem. Eközben húszan követtek el öngyilkosságot, köztük Crummel, akit azért ítéltek a legsúlyosabb büntetésre, mert még 1979-ben elrabolt, megerőszakolt és megölt egy iskolából hazafelé tartó,13 éves fiút. Ötvenhét halálraítélt halt meg természetes körülmények között.Az igazságügyi eljárás nehézkessége miatt ennek az államnak a siralomháza a legnépesebb az Egyesült Államokban, s a kialakult helyzetet minden oldalról bírálatok érik. Az áldozatok jogait védő csoportok szerint az ítéletek végrehajtásának hosszas halogatása azt jelenti, hogy nincs igazságtétel. A halálbüntetés ellenzői viszont azt hangoztatják, hogy az eljárás - mint maga a halálbüntetés is - kegyetlen és nem szokványos büntetés.Kalifornia állam szavazóinak novemberben lehetőségük lesz véleményt nyilvánítani egy olyan intézkedéstervezetről, amely eltörölné a halálbüntetést. E büntetésfajtát bírálói hatástalan és költséges rendszernek tartják a pénzügyi gondokkal küszködő államban.
Halálraítélt akasztotta fel magát Kaliforniában
Felakasztotta magát egy halálraítélt a kaliforniai San Quentin börtönben a múlt hónapban: James Lee Crummel csaknem nyolc éve ült a halálsoron és még évei voltak a kivégzésig.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.