A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Veress Loránd, a Magyar Polgári Párt nagybaconi önkormányzati jelöltlistájának vezetője lakásába hívta vacsorázni a baróti rendőrség két rendőrét, akik közül az egyik jó barátja volt. Az előzetes vizsgálatok szerint a vendéglátó elkérte az egyik rendőr pisztolyát, hogy megnézze azt. A Kovászna megyei rendőrség szóvivője elmondta: "miután megkapta a pisztolyt, a 43 éves férfi figyelmetlenül kezelte a fegyvert, amely elsült a kezében, és olyan fejsérülést okozott, amely a halálát idézte elő". A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József tragédiának nevezte a történteket, és hozzátette, várják az ügyészségi vizsgálat eredményeit. A Kovászna megyei ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, hivatali visszaélés és a fegyverekre vonatkozó jogszabályok megszegése gyanújával indított vizsgálatot a két rendőr ellen.
Véletlenül fejbe lőtte magát egy erdélyi magyar jelölt
Véletlenül halálra sebezte magát a Magyar Polgári Párt (MPP) nagybaconi listavezetője egy rendőr barátja pisztolyával szombaton este.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.