A szerb politikust a - keserű diplomáciai viaskodás és fenyegetésekre vonatkozó vádak által megelőzött - voksoláson 99-85 arányban szavazták meg Dalius Cekoulis litván ENSZ-nagykövettel szemben. A 193 államot tömörítő szervezet számos tagja nem vett részt az ülésen, egy ország pedig tartózkodott.1991 óta először fordult elő, hogy két jelölt indult a Közgyűlés kifejezetten ceremoniális jellegű elnöki posztjáért. A tisztségre a szervezet öt regionális csoportja éves váltásokban jelölhet diplomatát, erre általában konszenzussal kerül sor. Idén azonban a soros kelet-európai csoport nem jutott megállapodásra.Cekuolis korábban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy az Jeremic támogatásával meg akarja büntetni Litvániát a II. világháborúról kialakított álláspontja miatt. Cekoulis 2010 májusában, a világháború végének 65. évfordulójáról megemlékező közgyűlési ülésen azt mondta: "Nemzetünk számára a háború vége nem hozott szabadságot, hanem Litvánia újabb megszállásához és annexiójához vezetett a Szovjetunió részéről. Országom egy újabb totalitárius rezsim alárendeltje lett, a szovjet kommunizmusé".Oroszország ENSZ-követsége nem titkolta, hogy a felszólalás felbosszantotta Moszkvát, de azt vehemensen tagadta, hogy ők állnának a szerb külügyminiszter indulása mögött. Nyugati diplomaták ezzel szemben azt állították, hogy Oroszország aktívan kampányolt Jeremic mellett, a litván jelölt ellenében.Jeremic szeptemberben, 12 hónapra veszi át a posztot. Nyilatkozata szerint megválasztása ajándék a szerb nép felé, amiért az a Jugoszlávia felbomlását kísérő délszláv háborúk után "békejobbot nyújtott és barátságot ajánlott" szomszédainak és a világ többi államának.
Szerb elnöke lett az ENSZ Közgyűlésének
Vuk Jeremic szerb külügyminisztert választotta soros elnökéül az ENSZ Közgyűlése pénteken.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.