Az intézkedést az önkormányzat szerint - jobb megoldás híján - a telep lakóit érő egyre több kifogás, panasz miatt hozta meg a település. A romatelepen - amelyet az egykori cukorgyár jutányos áron eladott lakásai képeznek - mintegy kétszázan laknak. A település többi - a környéken lakó - polgárával támadó mind gyakoribb konfliktusok mögött a lap szerint a felhalmozódó szemét és a helyi romák "drogokkal való üzérkedése" áll.A település polgármestere azt állítja: a lépést egyeztették a helyi romák képviselőivel, ám az ott lakók mégis nehezményezik a korlátozást. "Az állandó panaszok és a szemét miatt döntöttünk a kapu teljes beépítése mellett. Ezt a lépést a romák képviselőivel, a vajdával és a házak alatt található telek tulajdonosával, a cukorgyárral is egyeztettük. Megbeszéltük, hogy a szeméttároló konténert bevisszük a telepre, a szemetet onnan hordják majd ki" - magyarázta a helyzetet az Új Szónak Martin Tomcáni, Szered polgármestere.Bár a lépést a környéken lakó nem romák egy része üdvözli, a telep lakóinak véleménye, úgy tűnik, ezzel ellentétes. Egyikük a napilap riporterének azt nyilatkozta, hogy őket senki nem kérdezte meg a lépésről, és azt rasszista indíttatásúnak tartják.
Szlovákiában betonkerítéssel zártak körbe egy romatelepet
Betonelemekkel kerítette körbe a helyi romatelepet, a közeljövőben pedig az egyik kapu lezárását is tervezi a délnyugat-szlovákiai Szered város önkormányzata - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.