Hétéves korában - vallotta -, barátjának török apja tönkretette a biciklijét, 15 éves korában pedig megpofozta egy pakisztáni metróvezető, mert kívülről kapaszkodva utazott a járművön. Breivik, aki tavaly július 22-én 77 embert gyilkolt meg Oslóban és környékén, egy sor ilyen panaszt olvasott fel apró betűkkel akkurátusan teleírt papírlapokról.Egy közeli barátját például megfenyegette 1995-ben egy koszovói albán származású fiatal, miközben vonatra várakozott, és azt is hallotta, hogy egy másik barátjának a húgát késsel megvágták az arcán. Ez utóbbi esetről nem tud többet, de a muszlimokat okolja érte.Amikor az egyik bíró megkérdezte, hogy vannak-e pozitív tapasztalatai mohamedánokkal kapcsolatban, azt válaszolta, hogy szerinte "az egyik jó dolog az állhatatos hűségük".A hétfői meghallgatáson a védelem vonultatta fel érveit, beleértve szakértő tanúk kikérdezését. A per várhatóan június 22-én ér véget ítélethirdetéssel.
Breivik szerint több sérelem érte őt muzulmánoktól
A tömeggyilkos norvég Anders Behring Breivik azt vallotta hétfőn a bíróságon, hogy gyerek- és fiatalkorában több megalázó élménye volt muzulmánokkal kapcsolatban, amivel azt sugallhatta, hogy ezek az incidensek közrejátszottak szélsőséges jobboldali, rasszista beállítottsága kialakulásában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.