A "röghöz kötési" javaslat kisebb forradalomnak számít Franciaországban, ahol a szakszervezetek és a végrehajtó hatalom is eddig elsősorban pénzügyi juttatásokkal próbálta rábírni az orvosokat arra, hogy az orvoshiánnyal küzdő elővárosokban vagy a szegényebb régiókban vállaljanak munkát. Az orvosi kamara szerint azonban ezek az intézkedések kudarcot vallottak, ezért kötelezni kellene a medikusokat arra, hogy abban a régióban maradjanak öt évig, ahol a diplomájukat megszerezték. "Ez lehet legalább három év is" - hangsúlyozta Michel Legmann, a CNOM elnöke, aki példaként említette az ország északi részén található Picardie régiót, ahonnan "a friss diplomások nagy többsége elmegy, és máshol helyezkedik el". A javaslat szerint a regionális egészségügyi központoknak az orvosi kamara regionális képviseleteivel együttműködve azt is meg kellene határozniuk, hogy melyek azok a települések, ahol egy kezdő orvos munkába állhatna. A CNOM úgy véli, hogy az elmaradottabb régiókba küldött orvosokat különböző támogatásokkal és intézkedésekkel kellene támogatni a pályakezdésben. A kamara elnöke jelezte: tudatában van annak, hogy a javaslat elégedetlenséget fog kiváltani a szakszervezetek részéről, ezért egyezetést kért a kérdésben az új egészségügyi minisztertől, Marisol Touraine-től. A francia orvosok három legjelentősebb szakszervezete (CSMF, SML és MG-France) ellenérzéseit fejezte ki a kötelező jellegű intézkedéssel szemben. Álláspontjuk szerint "irreális" a kezdő orvosokat büntetni az évtizedek alatt kialakult orvoshiány miatt. Visszautasítják azt a feltételezést is, hogy a letelepedést segítő támogatásokért és egyéb anyagi előnyökért cserébe a végzősök ne mennének szívesen hátrányosabb helyzetű helyekre dolgozni. A francia orvosi szakszervezetek tavaly írtak alá megállapodást a társadalombiztosítással arról, hogy egy-egy konkrét esetben kiegészítő juttatásokkal támogathatják a pályakezdő orvosokat. A program azonban még nem indulhatott el, mert a regionális egészségügyi központok nem határozták meg, melyek azok a kifejezetten orvoshiánnyal küzdő települések, ahol a támogatásokért pályáztatni kellene az állásokat. A "röghöz kötést" vállaló rezidenseknek elindított havi 1200 eurós ösztöndíjrendszer ugyanakkor nem népszerű. Eszerint a medikusnak annyi ideig kell a diplomája megszerzése után a régióban maradnia, amennyi ideig igénybe vette az ösztöndíjat. A rezidenseket tömörítő három szervezet közös közleményben fejezte ki "értetlenségét" a javaslattal szemben. "A fiatalok nem vállalhatják egyedül a felelősséget azért, mert az elődeik hibákat követtek el az egészségügyi ellátás megszervezésében" - fogalmaznak. A fiatal orvosok nemzeti szakszervezete pedig diszkriminatívnak tartja az orvosi kamara elképzelését. "Az orvosok körében tabunak számít az 1927-ben elfogadott charta (amely kimondja, hogy egy orvos szabadon választhatja meg, hol gyakorolja a hivatását). Ez a tabu dőlt most meg, még akkor is, ha a szabad hivatásgyakorlás elvét nem sértették meg teljesen, csak regionalizálni akarják - véli Didier Tabuteau, a párizsi Sorbonne egyetem Politikatudományi Intézete egészségügyi tanszékének vezetője. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a problémát maga az orvosi kamara vetette fel, ezért annak hatása jelentős lehet a közvéleményre. A végrehajtó hatalomnak ugyanis az orvostársadalom ellenállása miatt eddig minden olyan intézkedése elbukott, amellyel kötelezni próbálta az orvosokat az elmaradottabb régiókban való elhelyezkedésre.
Franciaországban is röghöz kötnék a kezdő vidéki orvosokot
A vidéki orvoshiány leküzdése érdekében az orvosi kamarának megfelelő francia Orvosok Rendjének Nemzeti Tanácsa (CNOM) azt javasolja, hogy a végzős orvostanhallgatók szakképesítésük megszerzése után legalább öt évig kötelezően abban a régióban gyakorolják hivatásukat, ahol a tanulmányaikat végezték.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.