A Krónika című napilap vezércikkírója egyértelműnek tartja, hogy az új bukaresti hatalom "politikai kéjjel kapaszkodott bele az író vitatott politikai tevékenységébe, és rántotta elő a magyar kártyát". Hozzáteszi: a vita ma már arról szól, hogy melyik nép történelmében lelhető fel a legtöbb ellentmondásos személyiség, háborús bűnös, és közülük is melyik volt a legelvetemültebb.Virágok Nyirő József kiásatlan sírján a székelyudvarhelyi temetőbenMTI / Kovács Tamás"Ha őszinték akarunk lenni, a mi lelkiismeretünk sem lehet teljesen tiszta" - állapítja meg a cikkíró. Szerinte az újratemetés nemes ügyét semmiképpen nem lett volna szabad nyilvánvaló kampánycéloknak alárendelni. Aggasztónak találja hogy a hatóságok a jelek szerint immár tűzzel-vassal fognak fellépni azon iskolák és utcák ellen is, amelyek Nyirő József nevét viselik. "Még az hiányzik, hogy a könyveit kezdjék begyűjteni. Holott nem ártana, ha egyikbe-másikba beleolvasnának" - teszi hozzá a cikkíró, aki jellegzetes kelet-európai bohózatnak tekinti a történteket.A Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó Elhantolt jószomszédság címen számol be a Nyirő József tervezett újratemetésével kapcsolatos pünkösdi eseményekről. A vezércikkíró szerint az ünnepbe ezúttal is belerondított a politika; most magyarországi segédlettel, az indulatok felkorbácsolásával, kegyeletsértéssel. "A Szász Jenő választási kampányának és RMDSZ elleni hadjáratának eszközévé választott szegény Nyirő József emlékét is megsértették" - véli a cikkíró, aki szerint be kellett látni, hogy ebben az esetben a román hatóságok viszonylag józanul és mértéktartóan jártak el."Bár az USL (Szociálliberális Unió - a román kormánykoalíciót alkotó pártszövetség) is kampányol, nem játszották ki a magyar kártyát, nem fokozták a román emberek felháborodását, elismerték az RMDSZ-nek is az ügyben tanúsított visszafogottságát. Ismételjük, viszonylag. (...) Ha jobban megnézzük, akkor bizony a Nyirő–Szász–Kövér oldalon volt a több hisztérikus, paranoid és komikus reakció" - véli a cikkíró. Szerinte nem a reakcióval volt a fő baj, hanem az akcióval. "Üzenünk a mélységesen tisztelt Országgyűlés kevésbé tisztelt urának: nálunk még van sajtószabadság, s bár tévedhetünk akár történelmi tények megítélésében, arra igényt tartunk, hogy minket ne manipuláljanak!" - zárja gondolatait az Új Magyar Szó vezércikkírója.A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék vezércikkírója úgy véli, ha április végén nem kezdődik meg a magyar–magyar kampánycsörte Nyirő József újratemetése körül, ha nem próbálják kisajátítani az ügyet némely politikusok, esetleg a román közvélemény fel sem figyel a dologra. A "határok fölött átívelő gyalázkodás" azonban nem kerülte el figyelmüket, és mivel ők is a kampány részesei, bekapcsolódtak.A cikkíró azonban úgy véli, hogy z ügynek lehet hozadéka is, hiszen "az önző, magafitogtató politikum vitája s a holtaktól rettegő román hatalom heves fellépése előrángatta a feledésből az életművet. Talán százak, ezrek váltak ismét kíváncsivá, ki is az a Nyirő József, mit alkotott, hogy ekkora pünkösdi vihart keverített" - vonja le a következtetést a Háromszék vezércikkírója.
Romániai magyar lapok: "a mi lelkiismeretünk sem lehet teljesen tiszta"
Magyar és román politikai beavatkozást egyaránt lát Nyirő József tervezett újratemetése ügyében a romániai magyar sajtó.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.