Mint Aurélie Filipetti elmondta, a reform már 2013 elején hatályba lépne. Ennek értelmében a France Télévisions és a Radio France igazgatóit az audiovizuális felügyelő hatóság (CSA) nevezi ki. A CSA tagjait pedig a nemzetgyűlés és a szenátus kulturális bizottsága jelöli ki. Francois HollandeAP / Bob EdmeFilipetti azt is bejelentette, hogy Hollande tárgyalni akar a HADOPI, az illegális internetes letöltések ellen küzdő hatóság jövőjéről. A féléves egyeztetésekbe bevonják az érdekelt feleket, vagyis az internet-használókat, a szerzőket és a szerzői jogokat védő szervezeteket. A Nicolas Sarkozy volt államfő által felállított HADOPI tevékenységével sokan elégedetlenek, mindenekelőtt a bírságolási rendszerén akarnak enyhíteni."A szankciórendszer - ahogyan bevezették - nem bizonyult hatékonynak" - mondta Filipetti, és hozzáfűzte: "A jelek szerint senki sem elégedett vele, még a HADOPI tagjai sem, így majd meglátjuk a tárgyalások során, mit módosíthatunk". A jelenlegi törvény értelmében az internetes kalózokra 1500 euró (440 ezer forint) bírság, továbbá egy hónapra eltilthatják őket az internet használatától.
Hollande megváltoztatja Sarkozy médiatörvényeit
A francia kormány kidolgozza a médiareformot, amivel teljesül Francois Hollande elnök ígérete, hogy a közmédia vezetőit nem az államfő, hanem az audiovizuális hatóság nevezi ki - jelentette be hétfőn a kulturális miniszter.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.