A kormányfő szerint 2013-tól vezethetik be ezt az új adót, amelyet a 10 ezer lej (672 ezer forint) körüli jövedelmekre és járandóságokra vetnének ki. Romániában a nettó átlagbér márciusban elérte az 1543 lejt (103 ezer forint), az átlagnyugdíj pedig 778 lej (52 200 forint) volt.A román kormány az idén két részletben, összesen 15,4 százalékkal növeli a közalkalmazotti béreket. Az emelés első, 8 százalékos részlete június 1-től történik meg, a második 7,4 százalékos növelés pedig decemberben esedékes.A miniszterelnök megerősítette, hogy tiszteletben tartja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodást, így a bérekre szánt költségvetési keret nem fogja meghaladni az IMF-fel megállapított értéket. Romániának 5,3 milliárd euró értékű hitelmegállapodása van az IMF-fel és az Európai Unióval.A kormányfő az olajcégekre tervezett különadó bevezetésére is kitért. A román kormány a rendkívül magas profitra szert tevő olajvállalatokat akarja megadóztatni. Ezt a szándékot korábban Daniel Chitoiu gazdasági miniszter jelentette be.Ponta kifejtette, nem áll szándékában erőszakosan kivetni ezt az új adónemet, éppen ezért tárgyalásokat kezdeményezett az érintett vállalatokkal. Mint mondta, a kormány számára az elsődleges cél az üzemanyag olcsóbbodásának elérése. Ponta szerint az olajvállalatoknak ezért le kellene mondaniuk a nyereségük egy részéről.
Romániában megadóztatják a nyugdíjakat
Úgynevezett szolidaritási adó bevezetését tervezi a román kormány a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra - jelentette ki Victor Ponta román miniszterelnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.