A bejelentéssel Washington hivatalossá tette, amit eddig csak sejteni lehetett, hogy Obama nem utazik el az APEC-csúcsra azon a héten, amikor az amerikai Demokrata Párt az észak-karolinai országos konvencióján hivatalosan is jóváhagyja az ő jelöltségét az újraválasztásra.Hivatalosan mind az amerikai mind az orosz vezetés részéről cáfolták, hogy üzenni kívánnának egymásnak az egymás országában megrendezett csúcstalálkozóktól való távolmaradással. Putyin a múlt héten, a kormányalakítással kapcsolatos elfoglaltságára hivatkozva közölte, hogy nem tud részt venni a G8 országoknak a mostani hét végén, Camp Davidben megrendezendő csúcstalálkozóján.Amerikai hivatalos személyek korábban is jelezték: aligha valószínű, hogy Obama ilyen kevéssel a november 6-án tartandó elnökválasztás előtt időt tudna szakítani arra, hogy Vlagyivosztokba utazzon. Az elnök környezetében cáfolták, hogy a döntés valamifajta "megtorlás" lenne Putyin távolmaradása miatt.Gennagyij Ovecsko, az orosz külügyminisztérium APEC-ügyekben illetékes vezetője hétfőn Washingtonban kijelentette: Moszkvában már egy éve tudják, hogy Obama részvétele a vlagyivosztoki találkozón nem vehető biztosra. "Ezt könnyű megérteni. Elég megértőek voltunk" - mondta Ovecsko. Az amerikai és az orosz vezető legutóbb 2009-ben találkozott Putyin Moszkva környéki dácsájában.Amerikai megfigyelők szerint abban, hogy az orosz államfő Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt küldi el maga helyett a Camp David-i G8-csúcsra, szerepe lehet annak, hogy az Obama-kormányzat által "újraindított" amerikai-orosz kapcsolatokat beárnyékolják a rakétavédelemmel és Szíriával kapcsolatos, markáns nézetkülönbségek és az orosz ellenzéki tiltakozásokkal szembeni kemény fellépés miatti bírálatok.Elemzők szerint Obamának belpolitikai szempontból nem feltétlenül jelent hátrányt, hogy nem fogadja négyszemközti tárgyaláson az orosz elnököt, mert a republikánusok részéről így is támadások éri, amiért túlságosan "puha" az Egyesült Államok egykori hidegháborús riválisával szemben.
Obama nem megy el Putyinhoz az APEC-re
Barack Obama amerikai elnök nem megy el az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagállamainak szeptember elején, Vlagyivosztokban megrendezendő csúcstalálkozójára, amelynek házigazdája Vlagyimir Putyin orosz államfő lesz - közölte hétfőn a Fehér Ház.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.