George W. Bush volt amerikai elnök is támogatásáról biztosította kedden Mitt Romneyt, a Republikánus Párt elnökjelöltségének várományosát. "Mitt Romney pártján állok" - jelentette ki Bush Washingtonban az ABC News televíziónak. A volt elnök a róla elnevezett alapítvány nevében, egy emberi jogi kampány keretében mondott beszédet, és a csatorna stábjának a rendezvény helyszínén, egy liftből kiszólva válaszolt, mielőtt az ajtók bezáródtak volna. Bush támogatása nem meglepő, hiszen Romney gyakorlatilag az egyetlen talpon maradt elnökjelölt-aspiráns, miután a reménytelenül lemaradt Ron Paul hétfőn bejelentette, hogy nincs pénze a további kampányolásra és csak az állami szintű konvenciókon próbál meg újabb támogatókat toborozni magának.
Bush is Romney mellett áll
George W. Bush közölte, hogy támogatja Mitt Romney republikánus elnökjelölt-várományos elnökjelöltségét.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.