A menekülttörvény másik módosításaként senki nem kérhetne menedékjogot Svájc külföldi követségein. További korlátozás, hogy eltörlik az úgynevezett családi menedéket is, tehát a jövőben a menedékkérő családtagjai nem kapnának menekültstátust. A szociáldemokraták és a zöldek elutasítják a törvényjavaslatot, míg a konzervatív párt elégedett a javasolt módosításokkal, amelyekről a parlament júniusban szavazhat. Ezt megelőzően azonban a törvényjavaslatnak ki kell állnia annak próbáját, hogy összeegyeztethető-e az alkotmánnyal és a menekültekre vonatkozó nemzetközi konvenciókkal.A jobboldali konzervatív Svájci Néppárt (SVP) mindazonáltal nem érte el minden követelését. Így például a bizottság elutasította, hogy a jövőben menedékkérők csak minimális ellátásban részesülhessenek. Újdonság lesz az is, hogy menedékkérőket állami épületekben is elhelyezhetnek - legfeljebb egy esztendőig - a helyi önkormányzat vagy az illetékes kanton hozzájárulása nélkül.
Svájc már nem lesz a menekültek paradicsoma
A jövőben nem kapnának menedékjogot Svájcban a katonai szolgálatot megtagadók - erről döntött pénteken a berni kormány állampolitikai bizottsága.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.