A szerzetesrend hét papját kiskorúak elleni szexuális visszaéléssel, két másikat pedig egyéb feltételezett bűncselekmény elkövetésével, például egyházi pozícióval való visszaéléssel gyanúsítják. Lombardi nem közölt további részleteket az ügyről. A vizsgálat lefolytatása alatt a gyanúsítottak nem érintkezhetnek a növendékekkel - közölte a Krisztus Légiója.XVI. Benedek pápa korábban már vizsgálatot kezdeményezett a rend ellen, miután a szervezet nyilvánosságra hozta, hogy 2008-ban elhunyt alapítója, Marcia Maciel Degollado gyermeket nemzett, és szexuálisan zaklatta szemináriumi növendékeit. A szóban forgó eljárást 2010 tavaszán zárták le.AP / Ramon EspinosaA Krisztus Légiója világszerte 22 országban tevékenykedik; több mint 180 iskolát, köztük 12 egyetemet irányít, és 2500 szemináriumi növendéke van.
Újabb pedofil papok buktak le
A Vatikán szexuális visszaélés és egyéb feltételezett bűncselekmények elkövetésének gyanújával vizsgálatot folytat a Krisztus Légiója római katolikus papi kongregáció kilenc tagja ellen - jelentette be pénteken Frederico Lombardi, a szentszék szóvivője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.