Viktor Janukovics a Brüsszel és Kijev viszonyában támadt feszültségről szólva emlékeztetett, a két fél márciusban parafálta az Ukrajna EU-társulásáról kötött megállapodást. "A mostani szünet mindkét fél számára hasznos lesz" - tette hozzá.Az egykori ukrán miniszterelnök ügyvédje súlyos vádakkal illette Kijevet a Timosenko-ügy kapcsán. Szerhij Vlaszenko az Ö3 osztrák rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy az ukrán kormány minden felelősséget az orvosokra hárít, holott mindenért, ami Timosenkóval történik, Janukovics elnök a felelős. A külföld megpróbál európai módon beszélni Janukoviccsal, "ám ezt ő nem érti, vele úgy kell beszélni "mint egy gengszterrel". Ukrajna diktatúrává vált, Európának kötelessége, hogy elzárja az Ukrajnába vezető pénzcsapokat - hangoztatta az ügyvéd.Bírálta a harkivi kórház vezetőit is. Állítása szerint a kórház személyzete visszatartja az élelmiszeradagokat, s ezzel akadályozza, hogy Lutz Harms, a Berlinből érkezett ideggyógyász talpra állítsa a három heti éhségsztrájk után legyengült Timosenkót. A volt kormányfő kórházi szobája Vlaszenko szavai szerint "mindennek nevezhető, csak luxusszínvonalúnak nem".Jövő héten Ukrajnába utazik és találkozni fog Timosenkóval az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének két képviselője. A szervezet sajtóosztályának pénteki közleménye szerint az észt Mailis Reps (liberális frakció) és a svéd Marietta de Pourbaix-Lundin (konzervatív frakció) szerdán keresi föl kórházi szobájában az egykori ukrán miniszterelnököt.
Janukovics: a Timosenko-ügy majd lecseng
A Julija Timosenko személye körül az Európai Unióval támadt konfliktus politikai dimenziót öltött, de hamarosan lekerül a napirendről - vélekedett pénteken az ukrán elnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.