Az urnákat este 7 órakor zárják, az első eredményeket pénteken hozzák nyilvánosságra. A mintegy félezer nemzetközi megfigyelő által felügyelt voksoláson mérsékelt részvételre számítanak, ami elemzők szerint az iszlamisták malmára hajtja a vizet. A ringbe szálló pártok közül az Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök vezette Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) számít a legesélyesebb befutónak, bár megfigyelők azt várják, hogy a tömörülés szavazatokat fog veszíteni az iszlamisták javára. A kormány létfontosságúnak nevezte a csütörtöki választásokat a 35 millió lakosú ország jövője szempontjából, ennek ellenére az emberek nem mutatnak túl nagy érdeklődést a voksolás iránt. Buteflika szerdán elsősorban a fiatalokat szólította meg és buzdította arra, hogy járuljanak az urnákhoz. A választásra jogosultak száma 21,5 millió. Az észak-afrikai országban legutóbb 2007. május 17-én tartottak parlamenti választásokat, amelyet az FLN nyert meg.
Elkezdődtek a választások Algériában
Csütörtök reggel parlamenti választások kezdődtek Algériában: a 48 választókörzetben kormányzati adatok szerint összesen 44 párt és 211 független jelölt száll versenybe a 462 képviselői helyért.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.