Lutz Harms, a berlini Charité kórház ideggyógyásza erről a kelet-ukrajnai Harkiv város vasutas kórházában nyilatkozott újságíróknak, ahova az 51 éves ellenzéki vezetőt szerda reggel beszállították a kacsanyivkai női börtönből. Harms elmondta: Timosenko egyelőre csak vizet és gyümölcslevet iszik, és a szervezete nagyon legyengült az április 20. óta folytatott éhségsztrájkban, de megkezdik táplálását, amivel megerősítik. Szilárd táplálékot csak később kap majd, s feltehetően több napba telik, mire állapota stabilizálódik.Az orvos arról is beszélt, hogy az idült hátfájdalmaktól szenvedő Timosenko gyógykezelését ezt követően fokozatosan kezdik meg, gyógyszert egyelőre csak nagyon korlátozott mennyiségben kaphat, tablettát pedig az éhségsztrájk után egyáltalán nem alkalmazhatnak. A terápia minden jel szerint legalább nyolc hétig tart majd, de akár hónapokig is elhúzódhat. Lutz Harms a minap már felkereste a harkivi vasutas kórházat, amelyet alkalmasnak talált arra, hogy Timosenkót ott gyógykezelje.Raisza Mojszenko, az ukrán egészségügyi miniszter helyettese szerdán megerősítette, hogy Timosenko kezelőorvosa - az elítélt kérésére - Lutz Harms lesz, aki Németországból hozta magával a szükséges gyógyszereket. Az általa javasolt gyógykezelési eljárással egyetértettek az ukrán kollégái is. A kivizsgálásokon és a gyógykezelés meghatározásában részt vesz két ukrán orvos is.A hivatali hatalommal való visszaélés miatt hétévi börtönre ítélt Timosenko korábban azt mondta, hogy április 20-án beleegyezése nélkül szállították a harkivi kórházba, s eközben fizikai erőszakot alkalmaztak vele szemben, sérüléseket okozva. Tiltakozásul aznap éhségsztrájkba kezdett, amiben hívei több városban követték őt. A Timosenkóval szembeni bánásmód miatt számos meghívott lemondta a közép-európai államfők májusi 11-i jaltai csúcstalálkozóját, amelyet végül el is halasztottak.
Timosenko ma befejezte éhségsztrájkját
Befejezte közel három hete kezdett éhségsztrájkját szerdán a bebörtönzött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök - jelentette be a politikus német orvosa.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.