Umberto BossiAP / Luca BrunoRenzo hároméves tanulmányait befejezve, 29 vizsga letételét követően 2010 szeptemberében kapott diplomát a Kristal Egyetemen mindössze egy évvel azután, hogy Olaszországban letette az érettséget.Korábban a fiatalember több érettségi vizsgán is elcsúszott, amit apja a nyilatkozataiban annak tulajdonított, hogy politikai nézetei miatt hátrányos megkülönböztetés sújtja. Az albán egyetem nyilatkozatában tagadta, hogy a diploma hamis lenne, s állította, hogy a Bossi-fiú felvétele az albán törvényekkel összhangban történt. Az Északi Liga, amelynek élén Umberto Bossi országos jelentőségű politikussá vált, a fejlett iparú északi részek nagyobb függetlenségéért küzd, élesen szemben áll az olasz déllel, s ellenségesen viszonyul a bevándorlókhoz. Gyakran támadja az Olaszországban élő albánokat is. Bossit pártja korrupciós ügyei, illetve az kényszerítette lemondásra, hogy családja saját céljaira használta a pártkasszát.
Albániában vizsgálják Umberto Bossi fiának diplomáját
Tiranai ügyészek vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogyan szerezte meg diplomáját egy albán egyetemen egy befolyásos olasz politikus, az Északi Liga pártot egészen a közelmúltig vezető Umberto Bossi fia, Renzo - jelentette a balkaninsight internetes hírportál.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.