Japánban négy évtized után most először fordul elő, hogy atomenergiával nem termelnek áramot. A tavalyi földrengés, szökőár és a fukusmai erőművet ért atombaleset után sorban leállították az ország 50 reaktorát ellenőrzés céljából. Máig egyiket sem indították újra, nem kis részben azért, mert a lakosság nagyon tart az atomenergiától. A szombaton leálló áramtermelő reaktor a Hokkaido szigeten lévő Tomari falu melletti erőműben üzemelt eddig."Történelmi nap a mai!" - kiabálta a tüntetés egyik szónoka, Isikava Maszasi az egyik fővárosi parkban tartott gyűlésen. "Sok atomerőmű van, de a mai naptól egyik sem üzemel, és ez a mi erőfeszítéseinknek köszönhető" - mondta az aktivista. A szervezők szerint nagyon jó, hogy a leállás napja egybeesik a japán gyermeknappal, mert egyik fő aggályuk a gyerekek sugárfertőzésnek való kiszolgáltatottsága. Sokakat aggaszt, hogy a tönkrement fukusimai reaktorok még mindig bocsátanak ki radioaktív részecskéket a környezetbe.A japán kormány nagyon szeretné újraindítani a reaktorokat, és figyelmezteti a közvéleményt, hogy az atomenergia hiánya áramellátási zavarokat fog okozni, illetve a fosszilis energiahordozók bevetése miatt nőni fog az ország károsanyag-kibocsátása.Az új előírások szerint a reaktorok csak abban az esetben indíthatók újra, ha a szigorú biztonsági tesztnek megfelelően ellenállnak földrengésnek és szökőárnak, valamint ha a helyi lakosság hozzájárul a visszakapcsolásukhoz.
Örömtüntetés Japánban az utolsó atomerőmű leállítása miatt
Több ezer fős tüntetés volt szombaton Tokióban annak örömére, hogy ezen a napon lekapcsolják az ország utolsó áramtermelő atomreaktorát is.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.