A német szakszervezetek országos szövetsége (DGB) szerint az országszerte tartott mintegy 400 rendezvényen összesen 420 ezren vettek részt. A megmozdulásokon követelték a kormánytól, hogy vezesse be a törvényileg rögzített minimális órabér intézményét, ennek összegét pedig 8,50 euróban (2400 forint) állapítsa meg.A Stuttgartban tartott központi rendezvényen Michael Sommer, a DGB elnöke a kormánynak üzenve kemény harcot ígért a minimálbér bevezetése ügyében, és hangoztatta: "az óránkénti 8,50 euró kőbe vésett határ, annál lejjebb nem megyünk".A kormánykoalíció kisebbik tagja, a liberális FDP elutasítja a minimálbér intézményét, a konzervatív CDU viszont az utóbbi hónapokban módosított az évtizedeken keresztül képviselt elutasító álláspontján, és előállt egy elképzeléssel, amely szerint a munkaadók és munkavállalók képviselőinek valamennyi szakmában kötelező lenne megállapítani egy úgynevezett alsó bérhatárt.Sommer bírálta az euróövezeti válságkezelést és a "ragadozó kapitalizmus" rendszerét. Hangoztatta: a válságot nem az okozta, hogy az emberek tovább nyújtózkodtak, ameddig a takarójuk ér, hanem az, hogy a "mohó elitek lerabolták az államot". A szakszervezeti vezető szerint az adósságválságot mindenekelőtt a pénzügyi spekulációra kivetett különadó és a gazdagok adóterhének növelése révén lehet kezelni.Berlinben ezúttal elmaradtak a május 1-jén szokásos szélsőbaloldali tüntetéseken évtizedek óta hagyományos összecsapások a rendőrséggel, este 20 óráig békésen zajlottak a demonstrációk.
Tömegtüntetések Németországban a kötelező minimálbérért
Németországban több mint 400 ezren vettek részt a szakszervezetek május elsejei felvonulásain, amelyeken mindenekelőtt a kötelező legkisebb munkabér jogintézményének bevezetését követelték.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.