Tarun Gogoj, Asszám állam miniszterelnöke az NDTV televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy a mentőakció teljes erőbedobással zajlik. A televízió képein búvárokat és a biztonsági erők, valamint a katasztrófavédelem tagjait lehetett látni munka közben.A komp szélsőséges időjárási körülmények között, mintegy 300 utassal a fedélzetén hétfőn borult fel. Eddig 40 embert mentettek ki a vízből - közölte Asszám állam rendőrfőnöke kedden. Hozzávetőleg 120 embert még eltűntként tartanak nyilván. Az indiai média korábban 68 halálos áldozatról és 150 eltűntről számolt be. Rendőrségi adatok szerint legkevesebb 100 utas megmenekült, sokan a maguk erejéből, úszva érték el a partot.A szerencsétlenség Dhubri városának közelében, Asszám állam nyugati részén történt. A Brahmaputra azon a helyen több kilométer széles.
Indiai kompszerencsétlenség: búvárok kutatnak túlélők után
Nagy erőkkel folytatódott a kutatás kedden az északkelet-indiai Brahmaputra folyón előző nap bekövetkezett súlyos, valószínűleg száznál több halálos áldozatot követelő kompszerencsétlenség esetleges túlélői után.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.