Douglas McKeon bronxi bíró Nafissatou Diallo, az IMF-vezér által állítólag orális szexre bírt szobalány keresete ügyében határozott így, arra hivatkozva, hogy Strauss-Kahn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjáról történt lemondásával elvesztette a diplomáciai immunitását.Az ügyben a Strauss-Kahn elleni büntetőeljárást indítottak, de a vádakat később ejtették, mert az illetékes manhattani ügyészség Diallot nem szavahihető tanúnak találta.A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya azonban ezután polgári peres keresetet nyújtott be, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa "brutálisnak" és "szadistának" nevezett támadás miatt, amelyet állítása szerint a világ egyik legnagyobb hatalmú embere követett el.AP / Michel SpinglerStrauss-Kahn ügyvédjei áprilisban azzal érveltek, hogy a volt IMF-vezért a pozíciójából fakadó mentessége nem lehet ismét bíróság elé állítani. A francia közgazdász-politikus ugyanakkor a letartóztatása során sohasem hivatkozott arra, hogy őt megilletné a diplomáciai immunitás, és a valutaalap vezetéséről - valamint az azzal járó privilégiumokról - még azelőtt önként lemondott, hogy vádat emeletek ellene.A korábban francia elnökségre is aspiráló Strauss-Kahn politikai karrierjét derékba törő incidens tavaly május 14-én történt.
Újabb bajba kerülhet DSK
Elutasította Dominique Strauss-Kahnnak (DSK) a diplomáciai mentességre való hivatkozását az illetékes New York-i bíró, aki úgy határozott, hogy a szexuális támadással vádolt volt IMF-vezérigazgatónak polgári perben ismét bíróság elé kell állnia - közölte a New York Post.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.