Egyes sajtóorgánumok szerint Snezana Pavlovic, a Szerbia Nukleáris Létesítményei vállalat sugárzásbiztonsági osztályának igazgatója korábban levélben arról tájékoztatta Ivica Dacic szerb belügyminisztert, Zarko Obradovic oktatási és tudományos minisztert, valamint Oliver Dulic környezetvédelmi minisztert, hogy egy héttel ezelőtt egy kísérlet során az intézet munkatársai a tervezettnél és a megengedettnél többször nagyobb sugárterhelést kaptak, és rendkívül intenzív sugármezőben tartózkodtak.Raicevic viszont azt hangoztatta, hogy rutinkísérletet végeztek az intézetben, igaz, ennek során a szokásosnál valamivel magasabb sugárzási szintet mértek. Raicevic félrevezetőnek minősítette a levelet, amelynek hátterében szerinte Pavloviccsal kialakult személyes konfliktusa áll. Az intézetvezető elmondta, hogy jelentést küld a minisztereknek a történtekről, a nukleáris biztonsággal foglalkozó szerb hivatalt pedig tájékoztatták a kísérletről.Oliver Dulic környezetvédelmi miniszter sajtóértekezletén közölte, az illetékes hatóságoknak kell megállapítaniuk, hogy a Vinca alkalmazottai valóban nagy sugárzásnak voltak-e kitéve; amennyiben ez bebizonyosodik, a vétkeseknek viselniük kell majd a felelősséget.Néhány hónapon belül ez már a második állítólagos nukleáris incidens az intézetben. Február végén egy balesetben kiömlött több száz liter víz, de Dacic március végén közölte, hogy a hivatalos vizsgálati jelentés szerint nem mértek megnövekedett sugárzást az intézetben.
Belgrád szerint nem kaptak sugárfertőzést egy atomkutató emberei
Cáfolta a Belgrád déli peremén levő Vinca atomkutató intézet vezetője, Jagos Raicevic pénteken, hogy a létesítmény néhány alkalmazottja nagy sugárterhelést kapott egy kísérlet során, amint arról a sajtó korábban beszámolt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.