Nowitzki a Kosovska Mitrovica-i Kontakt Plus rádiónak elmondta, hogy pénteken Koszovóba várnak 150 osztrák katonát, ahova csütörtökön már megérkezett 70 német katona, előző nap pedig további 250.Norbert Darabos osztrák védelmi miniszter az APA hírügynökségnek elmondta, hogy a műveleti tartalék erő (ORF) kötelékébe tartozó osztrák katonák legalább négy hétig maradnak Koszovóban. Nowitzki a rádiónak azt is elmondta, hogy várakozása szerint hétfőn lezárul a koszovói ORF második zászlóalja személyi állományának feltöltése.A szóvivő nem beszélt arról, hogy a KFOR milyen műveleti tervvel készül a május 6-i szerbiai választásokra (amelyeken koszovói szerbek is részt vennének). Arról, hogy a tartalék erőket mikor és hova vezénylik, Erhard Drews KFOR-parancsnok dönt majd, akinek kérésére döntött a NATO a KFOR összesen 700 fős megerősítéséről.A jelenleg német parancsnokság alatt álló, 6200 fős nemzetközi koszovói haderőben, a KFOR-ban mintegy 1300 német teljesít szolgálatot, Olaszország 1000 fővel a második legnagyobb csapatkiállító, a harmadik helyen áll 800-as létszámmal az Egyesült Államok. Összesen 29 ország, köztük Magyarország vesz részt a NATO-vezetésű békefenntartó műveletben.A túlnyomó többségében albánok lakta Koszovó 2008-ban jelentette be egyoldalú elszakadását Szerbiától, a nemzetközi közösség egy része - közel 90 ország - ezt elismerte. Ám az Európai Uniónak nem minden tagállama, valamint Belgrád és Moszkva sem ismeri el Koszovó függetlenségét.
Koszovóban megerősítik a NATO jelenlétet
Hétfőig megérkeznek Koszovóba azok az utolsó csapatok is, amelyekkel megerősítik a NATO vezette nemzetközi békefenntartó erőt (KFOR) a közelgő szerbiai választások kapcsán kiéleződött helyzet miatt - közölte pénteken Uwe Nowitzki KFOR-szóvivő.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.