Az áldozatok száma megközelíti az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek tulajdonított március 20-i merényletsorozatét, amely ötven életet követelt. Csütörtök reggel kevesebb mint másfél óra leforgása alatt mintegy 29 támadás történt az ország különböző pontjain. Bagdadban és környékén autóba rejtett pokolgéppel elkövetett robbanásokban tízen meghaltak és 39-en megsebesültek a belügyminisztérium tájékoztatása szerint. Az egyik leglátványosabb merénylet célpontja az egészségügyi miniszternek a Haifa sugárúton haladó konvoja volt. Madzsid Hamad Amin, kurd származású miniszter sértetlen maradt, de két járókelő életét vesztette, kilenc ember, köztük a miniszter négy testőre, megsebesült. Egyelőre senki sem vállalta a felelősséget a merényletekért. Bagdad katonai parancsnokának szóvivője kijelentette, hogy azok hasonlatosak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet által eddig végrehajtott támadásokra. Diá al-Vakíl ezredes szerint az elkövetők azt akarták támadásukkal üzenni, hogy képesek megrendíteni a nemrég megteremtett stabilitást. A Bagdadtól 25 kilométerre északra található Tadzsiban hatan meghaltak és huszonketten megsebesültek egy öngyilkos merénylő támadásában, illetve az út mentén elhelyezett két pokolgép robbanásában. A fővárostól 60 kilométerre északkeletre lévő Baakúbában egy öngyilkos merénylő végzett egy rendőrhadnaggyal. A rendőr családjának négy tagja megsebesült. Két másik rendőr meghalt, kettő pedig megsebesült egy autóba rejtett pokolgép robbanásában.Az ország északi részén, Kirkuk tartományban hat pokolgép robbant Malha faluban egy helyi törzs vezetőinek és biztonsági szolgálata tagjainak házai előtt. Öt ember életét vesztette, közte a hadsereg egyik parancsnoka, hat másik katona megsebesült. Az észak-iraki Szamarrában két, autóba rejtett pokolgép robbanásában meghalt az as-Sahva, a terroristák elleni küzdelmet támogató törzs három tagja, három másik megsebesült. A Bagdadtól 100 kilométerre nyugatra fekvő Ramádiban egy ember meghalt és kilenc megsebesült, közte négy rendőr, autóba rejtett pokolgépek robbanásában. A célpont két rendőrjárőr volt.
Harmincnál többen haltak meg egy bagdadi merényletsorozatban
Merénylethullám söpört át Irakon csütörtök reggel. Legalább 36 halottja és több mint száz sebesültje van a Bagdadban és az ország északi részén elkövetett robbantásoknak - közölték rendőrségi és egészségügyi források.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.