"Az adományozásról már a tűzvész napján megegyezett a vezetőség, de a pontos körülményekről csak ma" - mondta el az MTI-nek Kovács Nikolett, a Most-Híd sajtótitkára.A nemzeti örökség részét képező 13. századi várban március 10-én két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozott tüzet. A tűz következtében a vár teljes tetőszerkezete leégett és számos műkincs is elpusztult. Bár a műtárgyak 90 százalékát sikerült megmenteni, a kár így is 8 millió euróra tehető. Bár a helyreállítás költségeit elvben a biztosítás is fedezhetné, a Krasznahorka helyreállításának céljával több adakozás is indult. A hivatalos gyűjtést a Szlovák Nemzeti Múzeum hirdette meg, s az még jelenleg is tart.Néhány nappal a tűzvész után Ivan Gasparovic szlovák államfő azzal az ötlettel állt elő, hogy a szlovák törvényhozás újonnan megválasztott képviselői esetleg lemondhatnának a krasznahorkai vár javára a választások és a parlament alakuló ülése között kapott bérükről. Ivan Gasparovic felvetése nem hozott kézzel fogható eredményeket. Kovács Nikolett szerint a most jóváhagyott adakozásnak sincs semmi köze az államfő ötletéhez.MTI / Vajda JánosA Most-Híd parlamenti képviselői által most jóváhagyott összeg még csak nem is a központi gyűjtés része lesz, hanem már a közeljövőben átadják Bollo Péternek, Krasznahorka-váralja polgármesterének. Hétfőn Kassa megye képviselői is úgy döntöttek, hogy egy havi bérüket ajánlják fel a krasznahorkai vár felújítására.
Pénzt ad a Most-Híd a krasznahorkai vár felújítására
A Most-Híd szlovák magyar párt 13 parlamenti képviselője a párt hétfői elnökségi ülésén megállapodott abban, hogy 20 000 euróval hozzájárulnak a tűzvész pusztította krasznahorkai vár és környékének felújításához - derült ki a párt az MTI pozsonyi irodájához eljutatott hétfői közleményéből.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.