Az észak-koreai rakéta indítását a nemzetközi közösség elítéli mint az ENSZ-határozatokba ütköző, álcázott ballisztikusrakéta-kísérletet. Észak-Korea korábban tudatta, hogy egy földi megfigyelő műhold pályára helyezésének címén Unha-3 rakétát fog indítani valamikor április 12. és 16. között. Az indítás egybeesik a sztálinista ország alapítójának, Kim Ir Szennek a születési évfordulójával.AP / Lee Jin-manMegsemmisült a rakétaAz ABC News amerikai tévécsatorna nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselőkre hivatkozva közölte, hogy a rakéta feltehetően a tengerbe zuhant. Japán szintén közölte, hogy a hordozórakéta több mint egy percen át repült, majd a tengerbe csapódott. A dél-koreai hadsereg szerint a rakéta egyes darabjai az ország nyugati partvidékén fekvő Kunszan várostól 190-210 kilométerre hullottak a Sárga-tengerbe.Az észak-koreai hivatalos média pénteken elismerte a kudarcot, hogy az ázsiai országnak nem sikerült nagy hatótávolságú rakétával műholdat juttatnia a világűrbe. A KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség csak több mint négyórás hallgatás után törte meg a csendet, közölve, hogy a műhold nem lépett Föld körüli pályára. "A tudósok, technikusok és a szakértők most tanulmányozzák a kudarc okait" - tette hozzá.Egy japán rakétafejlesztő szakember úgy vélte, nem kizárt, hogy önmagát semmisítette meg a műholdat hordozó, nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta. Jaszaka Tecuo az NHK japán tévének nyilatkozva elmondta, hogy a rakéta az indítás után alig egy perccel esett a tengerbe, ami arról tanúskodik, hogy már az első fokozattal gondok voltak. "Emiatt robbanás történt, s a rakéta elkezdett letérni a kijelölt pályáról, ezért nem kizárt, hogy az észak-koreai szakemberek maguk adtak parancsot a rakéta megsemmisítésére" - idézte az Interfax hírügynökség a szakértőt. "Provokációnak" tartja a rakétát az USAAz ügy miatt rendkívüli ülést tart pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta fellövésére adandó lehetséges válaszlépéseket - közölték ENSZ-diplomaták.Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán azonban már most provokációnak minősítette és élesen elítélte a nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta pénteki fellövését. A washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön kiadott közleményében hangsúlyozta: jóllehet az észak-koreai rakétaindítás kudarcot vallott , Phenjan lépése fenyegeti a térség biztonságát, sérti a nemzetközi jogot és ellentmond az ország nemrégiben vállalt kötelezettségeinek.AP / Ng Han Guan"Észak-Korea csak még jobban elszigetelődik a provokatív cselekményekkel, fegyverekre és propagandára pazarolja a pénzét, miközben az észak-koreaiak egyre inkább éheznek" - hangoztatta Jay Carney fehér házi szóvivő a közleményben.Kim Szung Hvan dél-koreai külügyminiszter Szöulban a Koreai-félsziget és a térség biztonságát fenyegető provokációnak minősítette Észak-Korea lépését. Hangsúlyozta, hogy a történtek egyértelmű megsértését jelentik az ENSZ Biztonsági Tanácsa azon határozatának, amely megtiltotta Phenjannak a ballisztikus rakétatechnológia alkalmazását.Fudzsimura Oszamu japán kormányszóvivő Tokióban nyilatkozva szintén súlyos, ENSZ-határozatokba ütköző provokációként értékelte az észak-koreai rakétafellövést. A szóvivő elmondta, hogy a szigetország diplomáciai csatornákon eljuttatta tiltakozását Phenjanba. Azumi Dzsun japán pénzügyminiszter közölte, Tokió a nemzetközi tiltakozásoktól függően fontolóra veheti az Észak-Koreával szembeni szankciói szigorítását.Kína nyugalomra és önuralomra intett a Koreai-félszigeten. Peking reméli, hogy a felek nem tesznek semmi olyat, amivel megsértenék a Koreai-félsziget békéjét és stabilitását - közölte Liu Vej-min (Liu Weimin) külügyi szóvivő kétsoros közleményében a kínai külügyminisztérium honlapján. A China Daily című angol nyelvű napilap internetes oldalán fényképet közöl az észak-koreai irányító központról azzal a képaláírással, hogy a Dongcsang-ri űrközpontból helyi idő szerint 7 óra 39 perckor indították útjára a rakétát, amely röviddel azután darabokra tört és a tengerbe hullott.Észak-Korea még soha nem tudott műholdat Föld körüli pályára állítani, jóllehet erre 1998-ban és 2009-ben is kísérletet tett. A 2009-es rakétaindítás után kísérleti atomrobbantást is végrehajtott. Szakértők úgy vélik, Phenjan azóta is folytatta nukleáris programját, és a közeljövőben újabb kísérleti atomrobbantást hajthat végre, immár a harmadikat a 2006-os és 2009-es után.
Éles helyzet: megsemmisült az észak-koreai rakéta
A nemzetközi tiltakozások ellenére Észak-Korea pénteken fellőtte nagy hatótávolságú rakétáját, amellyel állítása szerint műholdat kíván a világűrbe juttatni - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium és amerikai tisztségviselők. Bár a rakéta a tengerbe csapódott, többen provokációnak minősítették az esetet, és még ma összeül az ENSZ BT.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.