A HCSP azt közölte, hogy "ez bolsevizmus és csapás a demokráciára". Milanovic kormányfő ismertette a belügyminisztérium határozatát, amelyben leírták: "Azok, akik az alkotmányos rend lebontására és horvát területek elrablására hívnak föl, turistaként jöhetnek Horvátországba, de tüntetőkként semmiképpen sem". A horvát miniszterelnök hozzátette, a kormánynak kötelessége megvédeni a lakosságot, és ellenszegülnie az ilyen eszméknek - írta az index.hr horvát online újság és a Jutarnji list című napilap internetes oldala.A meghívott szélsőjobboldali szervezetek - többek között Magyarországról, Bulgáriából, Franciaországból, Belgiumból - pénteken Zágrábban akartak tanácskozni, és az volt a terv, hogy szombaton csatlakoznak a HCSP "A tábornokokért" címmel meghirdetett tiltakozó felvonulásához. Az index.hr megemlíti, hogy a zágrábi rendezvényre meghívták Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjét és Zagyva György Gulát, a Jobbik - korábban a Magyar Igazság és Élet pártjában politizáló - parlamenti képviselőjét.
Nem találkozhat testvérpártjaival a Jobbik Zágrábban
A rendőrség megtiltotta szélsőjobboldali Horvát Tiszta Jogpárt (HCSP) és európai testvérszervezeteinek a hét végére Zágráb központjába meghirdetett találkozóját - erősítette meg Zoran Milanovic horvát miniszterelnök csütörtökön a kormány ülésén.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.