A törvény - amely alapjaiban változtatta meg az 1976-os jogszabályt - a mostanit megelőző balközép kormány alkotta meg, és 2011 júniusában fogadta el az akkori parlament. A törvény bővítette a gyermekjogokat, és szélesítette az egynemű párok jogait is, főként az örökbefogadás terén. A jogszabályt azonban élesen ellenezte a katolikus egyház és a konzervatív körök. A referendumot egy konzervatív állampolgári kezdeményezés kényszerítette ki a szükséges 40 ezer aláírás összegyűjtésével.
Szlovénia: elvetették az egynemű párok jogainak kiszélesítését
A szlovén választópolgárok elutasították az új családjogi törvényt a vasárnapi népszavazáson. A voksok 98 százalékának összeszámlálása alapján 55 százaléknyian szavaztak nemmel, és 45 százaléknyian igennel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.