Az afgán titkosszolgálat (NDS) kilenc büntetés-végrehajtási intézete mellett a rendőrség több fegyháza érintett az ügyben a bizottságnak a napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint. A kínzási módszerek között szerepel az ütlegelés, a fellógatás, az elektrosokk, a szexuális erőszak, valamint egyéb fizikai és lelki bántalmazások. Mindezek célja, hogy a fogolyból vallomást, vagy egyéb lényegi információt csikarjanak ki.Már az ENSZ októberi jelentése is kifogásolta a "módszeres kínzásokat" öt afgán börtönben. A dokumentumban kiemelték, hogy az NDS fegyházaiban raboskodók 46 százaléka számolt be a kínzáshoz hasonló kihallgatási módszerek alkalmazásáról. Az érintett öt börtönből négy az emberjogi bizottság listáján is szerepel.A testület azt is kifogásolta, hogy hiányzik az átláthatóság a foglyok áthelyezésénél. A bizottság legalább három olyan esetről tud, amikor a nemzetközi haderőhöz (ISAF) nem tartozó amerikai katonák az NDS kandahári fogházába szállítottak át rabokat, ahová az ISAF egyébként már küld foglyokat. Az érintetteket ott is megkínozták.A jelentés Kabult is bírálta, mivel a kínzásban részt vevő biztonságiakat inkább áthelyezte, ahelyett, hogy elbocsátotta és felelősségre vonta volna őket. A beszámolóban felsorolt vádakat az afgán titkosszolgálat, valamint a belügyminisztérium is visszautasította. Ugyanakkor a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, az Egyesült Államok kabuli nagykövetségén pedig közölték, hogy "komolyan veszik a feltételezéseket, és tájékozódnak". Az ISAF elmondta, hogy egy csoportot állít össze a fogvatartottak körülményeinek kivizsgálására a bizottság által említett börtönökben.Az Egyesült Államok és Afganisztán március elején megegyezett, hogy Kabul hat hónapon belül átveszi az afgán Guantánamóként emlegetett bagrami amerikai fegyház feletti ellenőrzést. Az afgán erők a tervek szerint 2014 végétől viselik majd a teljes felelősséget az ország biztonságáért a kivonuló nemzetközi haderő helyett.
Mindennaposak a kínzások az afgán börtönökben egy jelentés szerint
Mintegy tucatnyi afgán börtönben mindennaposak a kínzások - állítja egy független afgán emberjogi bizottság.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.