Az olaszok első számú viszonyítási pontjának 2012-ben is a család számít. A família az olaszok hatvanöt százaléka számára a legfontosabb érték - derült ki a Censis társadalomkutató intézet adataiból. A vizsgálat azt mérte fel, miként változott meg az olaszok világnézete az ország egységesítésétől eltelt százötven év alatt. Nos, a helyzet alig változott - kommentálta az olasz sajtó az eredményeket.A második helyre a haza került, majd a hit. Az olaszok életük központi elemeként említették meg a szépség szeretetét is.Az olaszok 56 százaléka gondolja úgy, hogy számára Itália a világ legjobb helye; kétharmad nyilatkozta azt, hogy akkor se hagyná el hazáját más országért, ha erre lehetősége adódna.Hatvanhat százalék mondta magát vallásosnak, tizenhat százalék úgy is hívőnek nevezte magát, hogy egyáltalán nem gyakorolja vallását. Kétharmad ismerte el, hogy nem jár templomba.A mai világ legjelentősebb erkölcsi értékei között az olaszok a becsületességet, a mások iránti tiszteletet és a szolidaritást jelölték meg. Arra a kérdésre, mivel szemben szigorítanák meg a törvényeket, az első helyen a kemény kábítószerek használatát említették.A Censis összegzése szerint az olaszok mentalitása valóban nem sokat változott, alapvetően konzervatív nézeteket vallanak. Sokat adnak arra, hogyan ítélik meg őket mások. Radikális változás egyedül a családalapításban figyelhető meg.Rohamosan csökken a házasságban élők száma, az utóbbi tíz év alatt 23,7 százalékkal lett kevesebb, miközben a 60 milliós Olaszországban az élettársi kapcsolatok száma elérte a hatmilliót. Ugyanakkor a megkérdezettek 76 százaléka szerint egyedül a házasság ad stabilitást a párkapcsolatnak. Az olaszok kilencven százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett saját családi életével.
Konzervatív nézeteket vallanak az olaszok
Család, haza, hit - ezt tartják központi értéknek az olaszok a róluk végzett felmérés szerint, amely szerint ennek ellenére egyre kevesebb házasság köttetik és egyre kevesebben járnak templomba Itáliában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.