A 24 sérültből szerda délutánig 22-nek a személyazonosságát tudták megállapítani - jelentette a belga egészségügyi miniszter közlése alapján a Tagesanzeiger svájci lap. A két még azonosítatlan sérült gyerek és egy hármadik társuk továbbra is öntudatlan állapotban vannak. Korábbi közlések szerint a halálos áldozatok közül sem tudtak még mindenkit azonosítani a hatóságok.A kedd késő este bekövetkezett balesetben összesen 28-an, köztük 22 iskolás vesztette életét. A 22 gyerek mellett meghalt a belga busz két sofőrje, egy tanár, egy segítője, valamint még két másik felnőtt. A Tagesanzeiger értesülése szerint tíz holland iskolás mellett két másik külföldi: egy lengyel és egy német állampolgárságú áldozat is meghalt a balesetben.A baleset oka továbbra is ismeretlen. A jármű eddig ismeretlen okból egy autópálya-alagútban felszaladt a jobb oldali padkára és frontálisan nekiütközött egy öbölszerű bemélyedés - egy vészhelyzeti megállóhely - falának.Fotógaléria a balesetről - kattintson a képre!MTI / EPA / Laurent GillieronSzerdán délután megérkezett az áldozatok hozzátartozóit és pszichológusokat szállító egyik repülőgép Genfbe, két másik várhatóan közvetlenül a baleset helyszínén, a Wallis kantonbeli Sittenben landol. A helyszínre utazott Eveline Widmer-Schlumpf svájci kormányfő és a Svájcba tart Elio di Rupo belga miniszterelnök is.Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő közúti baleset Svájcban azóta, hogy 1982-ben egy busz vonattal ütközött: akkor 39 német turista vesztette életét. A tragédia nem csak Belgiumot, de a helyieket és a mentésben részt vevőket is megrázta. Egy helyi rendőrségi illetékes úgy fogalmazott, hogy ez volt a legsúlyosabb szerencsétlenség, ami a svájci kantonban eddig történt.
Három gyerek kómában van a svájci buszbaleset óta
Hárman továbbra is kómában vannak a svájci buszbalesetben megsérült gyerekek közül - számolt be róla a svájci média.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.