"Úgy tudom, az ilyen esetekben ez is egy eshetőség" - mondta Leon Panetta újságíróknak útban Kirgizisztánba a repülőgépen arra a kérdésre, halálra ítélhetik-e a 38 éves gyalogos mesterlövészt, akit jelenleg Kandahárban tartanak fogva.A miniszter megismételte, hogy a katona az ámokfutás után visszagyalogolt a bázisra, és feladta magát. Beismerte a gyilkosságokat, de az indítéka egyelőre nem ismert. Leon Panetta hangsúlyozta, hogy "elszigetelt" esetről van szó, és a tettest amerikai katonai törvényszéken felelősségre vonják.Ugyanakkor hozzátette: "Nem engedhetjük meg, hogy ezek a fejlemények aláássák (afganisztáni) stratégiánkat". Az elhatározott menetrend szerint 2014 végéig kivonják a külföldi haderőt Afganisztánból.Az ISAF szóvivőjének televíziós bejelentése a civileket gyilkoló amerikai katonárólAP / Ted S. WarrenAz ámokfutó házas, két - más forrás szerint három - gyereke van, és több küldetésen is volt Irakban. 2010-ben egy autóbalesetben súlyos fejsérülést szenvedett az arab országban, de egyelőre nem lehet tudni, hogy tette összefügg-e ezzel a korábbi sérülésével vagy esetleg valamilyen pszichés zavarra vezethető vissza.
Halál várhat a civileket lemészárló amerikai mesterlövészre
Nem zárta ki az amerikai védelmi miniszter, hogy halálra ítélhetik azt az amerikai törzsőrmestert, aki vasárnap hajnalban a dél-afganisztáni Kandahár tartományban lemészárolt 16 civilt, zömmel nőket és gyerekeket.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.