Legutóbb 2002-ben csökkent a Cseh Köztársaság lakosságának száma, majd 2003-tól kezdve minden évben mérsékelt ütemben bár, de folyamatosan emelkedett. A tavalyi évben a természetes szaporulat 1800 volt, ami azonban 8500-al kevesebb az egy évvel korábbihoz képest. A bevándorlók száma 16 900-zal volt magasabb a kivándorlókénál. Tavaly összesen 22 600 személy vándorolt be Csehországba, többségük Szlovákiából, Oroszországból és Ukrajnából. A kivándorlók száma 5700 volt.A statisztikai hivatal közleménye szerint tavaly összesen 108 700 gyermek született az országban, 8500-al kevesebb, mint 2010-ben. Az újszülöttek száma 2008 óta csökkenő tendenciát mutat. A 2011-es csökkenés azonban erőteljesebb az előző két évhez képest. A kimutatások szerint csökkent a termékenységi mutató is. Míg 2009-ben és 2010-ben egy csehországi nőre átlagban 1,49 gyermek jutott, addig 2011-ben a mutató 1,42-re esett vissza. Az elhalálozások száma a tavalyi évben 106 800 volt, ami lényegében azonos a 2010-es adattal.
A csehek is kevesebben vannak
A Cseh Köztársaságnak a tavalyi év végén 10 millió 504 ezer lakosa volt, 28 567-el kevesebb, mint 2010 végén. A 2010-es évben még 26 ezerrel nőtt a lakosság száma - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden Prágában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.