Az eset még csütörtök délután történt. Az elnöki hivatallal szembeni járdán szolgálatot teljesítő rendőr arra lett figyelmes, hogy egy játékpisztolyból származó sárga golyó landolt mellette. Miközben megpróbálta megfejteni, honnan érkezhetett a lövedék, egy paradicsom közelített felé, de sikerült kitérnie előle. Egy újabb sárga golyó azonban már arcon találta. Ezek után átsietett az utca túloldalára, hogy az elnöki hivatal előtt posztoló kollégáit értesítse a "veszélyről". Ekkor derült ki, hogy az államfő legkisebb fia, a 15 éves Louis két barátjával az Elysée-palota udvarán "szórakozik". A rendőrségi források szerint rendszeresen szoktak a gyerekek az elnöki hivatal előtt játékból lövöldözni. A rendőr jelentést írt a történtekről, de nem kívánt feljelentést tenni, miután nem sérült meg. A párizsi prefektúra kabinetfőnöke azonnal fogadta a rendőrt, az elnökválasztási kampány miatt diszkrécióra kérte, de nem tiltotta meg, hogy esetleg mégis feljelentést tegyen, s azt is jelezte neki, hogy kérheti áthelyezését. Ez eddig nem történt meg. Nicolas Sarkozy államfő péntek reggel személyesen fogadta a rendőrt, és elnézést kért "gyermeke szerencsétlen gesztusáért" - tudatták a rendőrségi források. Az elnöki hivatal nem kommentálta az értesülést.
Rendőrre lőtt Sarkozy fia - játékpisztollyal
Nicolas Sarkozy francia államfő legkisebb fia, a 15 éves Louis paradicsommal és papírgalacsinokkal, valamint egy játékpisztollyal célzott az Elysée-palotából az elnöki hivatal előtt posztoló egyik rendőrnőre - erősítették meg vasárnap az RTL francia kereskedelmi rádió értesülését rendőrségi források.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.