F-35 Lightning IIAPA vezető brit vasárnapi konzervatív lap "magas rangú biztonsági illetékeseket" idéző értesülése szerint a kínaiak "hatalmas mennyiségű adathoz" jutottak a több mint 300 milliárd dolláros fejlesztési beruházással készülő, lopakodó technológiájú repülőgépről azáltal, hogy "kihasználták a BAE számítógépes védelmének gyengeségeit".A lap forrásai szerint a BAE adatbázisai ellen elkövetett online támadást már három éve felfedezték, ám ez "szigorúan őrzött titok volt" a brit hírszerzési közösségen belül. A történteket azonban a BAE - a legnagyobb európai hadiipari vállalat - egyik vezető tisztviselője felfedte egy tavaly év végi londoni zártkörű rendezvényen, amelyen kibernetikai biztonsági szakértők vettek részt.A rendezvény egyik résztvevője a The Sunday Timesnak elmondta: a BAE-illetékes akkori szavai szerint a kínaiak 18 hónapon át folytatták a cég elleni online támadásokat, és sikerült hozzájutniuk az F-35-ös egyes tervrészleteihez.A brit lap szerint repülőgépipari körökben már egy ideje hallhatók olyan találgatások, hogy az F-35-ös program megvalósításának késedelmét és folyamatosan emelkedő költségeit ezek a lopások okozzák, amelyek a gépet felderíthetővé tették és elektronikai támadások lehetőségének tették ki.Kína londoni nagykövetsége a The Sunday Times megkeresésére "alaptalan állításnak" minősítette a beszámolót, és közölte, hogy Kína az online bűnözés minden formáját elítéli.A BAE részéről csak annyit közöltek a lappal, hogy nem kommentálják a cég elleni kibernetikai támadásokról szóló híreket. A vállalat szóvivője hozzátette, hogy a BAE biztonsági rendszere képes felderíteni és megakadályozni az ilyen jellegű támadásokat
Kína ellopta az F-35-ös terveit?
"Kínai kémek" feltörték a brit BAE Systems hadiipari vállalat számítógépes rendszerét, és "ellopták" a nyugati együttműködéssel készülő legújabb amerikai harci repülőgép, az F-35-ös terveinek, teljesítményadatainak és elektronikai rendszereinek egyes részleteit - írta a The Sunday Times.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.