"Március 6-án kaptuk meg B. Attilának a listáról való visszalépésre vonatkozó kérvényét; a Most-Híd párt ennek alapján szerdán a belügyminisztériumhoz fordult és kérte az érintett jelöltnek a listáról történő eltávolítását" - közölte az MTI-vel Kovács Nikolett, a Most-Híd sajtótitkára.B. Attila - aki a nagykürtösi körzeti hivatal vezetője - a párt választási listájának 33. helyén szerepelt. A Pravda megerősített információi szerint a rendőrség B. Attila irodájának átkutatásakor "gyanús port" tartalmazó küldeményt talált."Az eset kapcsán kábítószer-birtoklás, -kereskedelem és -előállítás miatt indítottunk eljárást" - mondta az eset kapcsán Mária Faltániová, a besztercebányai kerület rendőrségi szóvivője.A Most-Híd listájáról február végén már egy másik jelöltet is ki kellett húzni, abban az esetben a 115. helyen szereplő jelölt elhalálozása volt az ok.
Drogbirtoklás miatt vizsgálják a Most-Híd egyik jelöltjét
Egy képviselőjelöltet ki kellett húzni a Most-Híd választási listájáról - erősítette meg az MTI-nek csütörtökön a szlovák-magyar párt a Pravda független szlovákiai napilap értesülését, amely szerint B. Attila azért lépett vissza a listáról, mert kábítószer-birtoklás gyanúja miatt vizsgálat indult ellene.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.