Az úgynevezett Európa-kommunikációs tervet szerdán tárgyalta a berlini kormány. A 12 oldalas dokumentumban a tárca a kiszivárgott részletek szerint felhívja a figyelmet, hogy az "európai Németország-kép, a németországi Európa-kép és a világban Európáról alkotott kép" formálódásában egyaránt döntő fontosságú a következő néhány hónap. Az euróövezeti válság kezelése során felerősödtek a félelmek a német hegemóniától, különösen a szomszédos országokban tapasztalható aggodalom a német túlhatalom miatt - állapítja meg az elemzés, amely szerint az első számú feladat a szomszédok bizalmának visszanyerése. Ugyancsak nagy munkára van szükség az euróövezeti válságállamokban. "El kell oszlatni a különutas német politika és hegemónia-törekvések miatt kialakult félelmeket, és biztosítani kell szolidaritásunkról mindazokat, akiket a leginkább sújt a válság" - áll a koncepcióban. Németország megítélése mellett az európai integráció eszméjének elfogadottságán is szükséges javítani. "Csak Európa áráról beszélünk, Európa értékéről pedig nem" - idézte a német sajtó szerdán a koncepciót, amely szerint "a válság megoldása fontos, de nem elég. Választ kell adni arra a kérdésre is, hogy merre tart Európa". Mindebben a központi szereplő Guido Westerwelle miniszter lesz, aki számos külföldi látogatáson igyekszik formálni majd a Németország- és az Európa-képet. A külügyminisztérium ugyanakkor a belföldi jelenlét erősítését is tervezi, a lakossági fórumokon, iskolai, egyetemi találkozókon és az interneten folytatott kampányban a fő üzenet az lesz, hogy Németország veszíthet a legtöbbet, ha zsákutcába jut az Európai Unió.
Kampánnyal javítana az országimázson a német külügy
Kampányt tervez a német külügyminisztérium Németország külföldi, mindenekelőtt európai megítélésének javítása céljából, a liberális vezetésű tárca egyebek között meghív majd külföldi újságírókat, hogy alaposabban megismerhessék a német álláspontot, a külföldi német nagykövetségek pedig fokozottabban igyekeznek meggyőzni helyi véleményvezéreket és döntéshozókat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.