A Liu nevű férfi február közepén azt állította, az északkelet-kínai Baoding városának egyik kórházban több mint 50 beteget azonosítottak SARS-szal, s azt is mondta, a hírt a kórház megerősítette. A hét második felében már több száz elkülönített betegről és egy halálos áldozatról számolt be, amit számos kínai portálon is lehetett olvasni, a téma a mikroblogokon is azonnal megjelent.A hírt a héten az érintett kórház és Baoding városának kormányzata is tagadta. Az egészségügyi minisztérium közleményben tisztázta, nincs szó SARS-járványról. Az említett egészségügyi intézményben ápoltak közt csupán az igen gyakori adenovírussal fertőzött betegek vannak, de nincs köztük olyan, akinek az állapota súlyos lenne és a betegségnek nincs halálos áldozata.A rémhírek terjesztésével Liu saját honlapjának forgalmát akarta fellendíteni, ami sikerült is, ám a társadalmi rend felforgatásáért most két év munkatáborral kell fizetnie.A központi vezetés tavaly év vége óta fokozottan harcol az interneten terjedő hamis információk ellen, a valótlan hírek, pletykák forrásaira komoly büntetés vár. Tavaly ősszel a mikroblogok is szigorították a posztok igazságtartalmának vizsgálatát, ők a hamis informátorok felhasználói fiókjainak felfüggesztésével fenyegetnek.
Rémhírterjesztésért munkatárborba zártak egy kínai bloggert
Két év munkatáborra ítéltek egy férfit Kínában, aki azt terjesztette, hogy az atipikus tüdőgyulladás (SARS) újból felütötte fejét az országban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.