Elemzők hangsúlyozzák, hogy a LOT még néhány hónapig önállóan is fenn tudja magát tartani. Tavaly 55 millió eurót keresett ingatlanainak és leányvállalatainak eladásával, az idén műszaki felszerelésének értékesítésével további 48 millió euróra van esélye, de a fennmaradást csak egy nagy csoport szárnyai alatt biztosíthatja magának.Az európai légi piacot 80 százalékban három nagy csoport, az Air France/KLM, a Lufthansa és a IAG uralja. A kisebb légitársaságoknak pedig a fapadosokkal kell versengeniük a fennmaradásért - mondta a lapnak Németh Adél, a brémai Jacobs Egyetem szakértője.A LOT a lengyel légi piac 30 százalékát felügyeli, több millió dollár értékű leszállási engedéllyel, és 8 üzemanyag-takarékos Dreamliner típusú géppel rendelkezik, amelyeket várhatóan az idén szállít le a gyártó. Privatizálása egyebek közt biztosítaná a márka fennmaradását, és egy regionális átszállási központ létrehozását Varsóban, amely lehetővé tenné az ázsiai járatok kiszolgálását.A légitársaság helyzete több szempontból a magyar Malévéhez hasonlít: egy sikertelen privatizáció után visszaállamosították, az utolsó négy évben 1 milliárd zloty (239 millió euró) nettó veszteséget termelt, és állami támogatásban is részesült, ami felkeltheti az Európai Bizottság figyelmét.
A Malév sorsára juthat a lengyel légitársaság is
Bizonytalan a lengyel LOT légitársaság jövője, a társaság elnöke szerint önállóan nem tud lépést tartani versenytársaival, elemzők szerint akár a Malév sorsára is juthat - olvasható a Newsweek Polska hetilap hétfői kiadásában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.