Az olaszok ivási kultúrájában fordulat történt, már nem csak étkezéskor isznak és nem csak egy pohár bort vagy sört. Egyre több alkoholt fogyasztanak önmagában, mégpedig töményet. Az utóbbi tizenkét év alatt tíz százalékkal nőtt a mértéktelen szeszfogyasztás miatt kórházba került személyek száma.Az olaszországi alkoholfogyasztásról készült nyolcadik parlamenti jelentésben az egészségügyi tárca a 2000-2012 közötti időszakot vizsgálta meg. Az adatok azt mutatják, hogy a tizenegy év feletti férfiak 25,4 százalékát, a nőknek 7,3 százalékát fenyegeti az alkoholizmus veszélye, ami a hatvanmilliós Olaszországban 8,6 millió személyt jelent. A felmérések szerint az olaszok 13 százaléka legalább egyszer egy évben részegre issza magát.APA vizsgált tizenkét év alatt az étkezéseken kívüli alkoholfogyasztás aránya a 18-24 év közötti fiataloknál 41,9 százalékra emelkedett (2010-ben 33,7 volt). A 14-17 év közöttieknél jelenleg 16,9 százalékos az arány (a korábbi 14,5 helyett). A jelentés szerint leginkább az ad okot aggodalomra, hogy a 14-17 év közötti lányok szeszfogyasztása 14,6 százalékra emelkedett, mely a 2010-ben mért adatnak közel háromszorosa.Az egészségügyi minisztérium hangsúlyozta, hogy Olaszországban évente húszezren halnak meg a túlzott alkoholfogyasztás okozta betegségben, ami magasabb az európai átlagnál.A vizsgálat nem a gazdasági válságot, hanem az alkoholtartalmú italok reklámozását és az olasz társadalom megváltozott iváskultúráját teszi felelőssé. "Az alkoholfogyasztás divattá vált. A mai fiatalok számára a bulizást a féktelen szórakozás jelenti. Az alkohol olcsóbb, mint a kábítószer, könnyebben beszerezhető, nem törvénytelen és társadalmilag elfogadott" - nyilatkozta a sajtónak Simona Pichini, az olasz közegészségügyi intézet dohányzás-, alkohol- és drogfüggőségi osztályának munkatársa.
Egyre többet isznak az olasz lányok
Nőtt az olaszok alkoholfogyasztása, elsősorban a fiatal lányok között - derül ki a római egészségügyi minisztériumnak az alkoholfüggőség itáliai helyzetéről készített jelentéséből.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.