Mint a Los Angeles Times beszámolt róla, a hét végén a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) mintegy 150 ügynöke tartott házkutatást tucatnyi szövetségi államban, házakban és irodákban. Három feltételezett csempészt Kaliforniában vettek őrizetbe: a 49 éves Jimmy Kha mellett előállították 41 éves barátnőjét, Mai Nguyent, valamint a férfi 26 éves fiát, Felixet is.A razziák során az FBI ügynökei egymillió dollár készpénzt, egymillió dollár értékű aranyrudat, gyémántokat, Rolex karórákat és húsz orrszarvútülköt is lefoglaltak. Az amerikai környezetvédelmi hatóság igazgatója, Dan Ashe szerint az akcióval a rinószarv feketepiacának jelentős forrását sikerült elzárni.APAz Afrikában élő orrszarvúk - a fűvel táplálkozó szélesszájú rinó (Ceratotherium simum) és a fák, cserjék leveleit legelő keskenyszájú rinó (Diceros bicornis) - orrán növő szaruképződménynek gyógyító erőt tulajdonít az ázsiai medicina. Ősi hiedelmek szerint a porrá őrült rinószarv éppúgy alkalmas daganatos betegségek gyógyítására, mint a lankadó férfierő feltámasztására. Mivel Kínában és Vietnámban az izmosodó felső és középosztálynak egyre több tagja engedheti meg magának, hogy vásároljon az aranyárban mért "csodaszerből", az utóbbi évtizedben fellendült a csempészet. Mindkét orrszarvúfaj ugyanis szigorúan védettnek számít, így az állatok, valamint a belőlük készült termékek kereskedelmét tiltja a vonatkozó nemzetközi egyezmény (CITES).A csempészet fő forrását az afrikai vadorzók által automata fegyverekkel leölt és brutálisan megcsonkított állatok képezik. Tavaly több fekete-afrikai országban jelentősen megnőtt a tülkükért lemészárolt orrszarvúk száma, veszélybe sodorva a hosszú évek vadvédelmi munkájának köszönhetően ismét regenerálódott rinóállományt. Ezért egyes országokban a vadőrök "megelőző" akcióba léptek a vastagbőrűek megmentése érdekében.Mint a ZDF televízió a napokban beszámolt róla, Dél-Afrikában az utóbbi időben maguk a vadőrök "fosztják meg" szarvuktól a rinókat. Puskából kilőtt kábító injekcióval elaltatják az állatot, majd a narkózis hatása alatt lefűrészelik orráról a tülköt. A mindvégig állatorvosi felügyelet alatt lévő állat 2-3 óra múlva felébred, és - mint a német közszolgálati tv adásában látható volt - vidáman visszaüget a vadonba. A funkcióval nem rendelkező tülök hiánya nem zavarja - anélkül viszont nem válik célpontjává a kíméletlen vadorzóknak és az őket felbérelő csempészeknek.
Orrszarvútülkökkel kereskedő csempészeket kapcsoltak le Kaliforniában
Amerikai nyomozók lefüleltek egy nemzetközi csempészbandát, amely lefűrészelt orrszarvútülköket forgalmazott ázsiai vásárlóköre számára.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.