Sajtóértesülések szerint Henri Proglio, az EDF energiaszolgáltató óriásvállalat elnöke és egyben a Veolia igazgatótanácsának tagja - Sarkozy munkatársainak közreműködésével - az igazgatótanács több tagját is arra kérte, hogy február 29-i ülésükön váltsák le a vállalat jelenlegi elnökét, s helyére Borloot nevezzék ki. "Ez abszurdum" - így válaszolt az államfő a BFM hírtelevízió azon kérdésére, hogy az Elysée-palota áll-e a nyomásgyakorlás mögött.A 60 éves, hatalmas népszerűségnek örvendő centrista Borloo 2002 és 2010 között vezető miniszteri tisztségeket töltött be a francia kormányban. Radikális párt néven saját formációját vezeti, amelynek tagsága megosztott két elnökjelölt, a centrista Francois Bayrou és a jobbközép Sarkozy támogatása között. Tavaly októberben, miután a kormányátalakításkor az államfő nem Borloot nevezte ki miniszterelnöknek, a politikus látványosan szakított a kormánypárttal és bejelentette, hogy elindul a 2012-es elnökválasztáson. Utóbb azonban minden magyarázat nélkül visszalépett, de egyelőre nem állt be Sarkozy mögé, s még a hónap elején is élesen bírálta az államfő "jobbratolódását". Tény, hogy a Veolia tavaly szeptemberre 15 milliárd eurós adósságot halmozott fel, s az év végére a párizsi tőzsde egyik legrosszabban teljesítő cége lett, miután részvényei közel hatvan százalékot veszítettek az értékükből. A Challenges című lap szerint a Veolia a tavalyi évre 200 millió eurós nettó veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni, s ezzel megpecsételődött a jelenlegi elnök, Antoine Frérot sorsa, akinek a Les Échos című gazdasági napilap szerint elsősorban Henri Proglio, az EDF elnöke, a Veolia korábbi irányítója akarja a fejét. A Libération című baloldali lap szerint a Sarkozy egyik jó barátjának számító Proglio azt reméli, hogy visszaveheti az irányítást korábbi cége felett, Sarkozy pedig azt, hogy kinevezését követően Borloo ismét nyilvánosan támogatni fogja őt. Az elnökválasztás nagy esélyesének számító baloldali jelölt, Francois Hollande a "zűrzavarok, a kiegyezések és a kompromisszumok jelöltjének" nevezte Sarkozyt. A Zöldek színeiben induló Eva Joly szerint "ritkán látott érdekzavarról" van szó az "ajándékozások köztársaságában", ahol "az elnököt elsősorban az motiválja, hogy barátainak örömet szerezzen". A szélsőjobboldal jelöltje, Marine Le Pen pedig úgy vélte: az eset arra világít rá, hogy mielőtt távozna a hatalomból, Sarkozy még "el karja helyezni a haverjait". Nathalie Kosciusko-Morizet környezetvédelmi államtitkár és egyben Sarkozy kampányának szóvivője arra emlékezetett, hogy a Veolia magánkézben lévő cég, s "a kormány egyáltalán nem szól bele az igazgatótanácsi tagok döntéseibe".
Volt miniszterét akarja Sarkozy a Veolia elnökének
Alig egy nappal a francia elnökválasztási kampányt nyitó nagygyűlése után, ahol a "nép jelöltjének" nevezte magát, Nicolas Sarkozy államfő hétfőn politikai támadások kereszttűzébe került, miután több lap is úgy értesült: az elnökjelöltségtől korábban visszalépő Jean-Louis Borloo volt környezetvédelmi államminisztert akarja a Veolia energiacég elnöki székébe helyeztetni.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.