Az Egyesült Királyságot megelőzve tavaly Kína vált a világ ötödik legnagyobb borfogyasztójává - derül ki a bordeaux-I székhelyű VINEXPO iparágat vizsgáló legújabb jelentéséből.A kínai bérek és rendelkezésre álló jövedelem emelkedésével párhuzamosan az országban a drágább italok közé tartozó borok fogyasztása is növekszik. Az értékesített mennyiség 2006 és 2011 között csaknem megháromszorozódott, az előzetes becslések szerint tavaly már másfél milliárd palack fogyott. Ez a szám 2015-re hárommilliárd palackra nőhet, s ezzel Kína - az Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország és Németország után - bebiztosítja helyét a világ vezető borpiacai közt.A felmérés szerint a kínai fogyasztók évente fejenként 1,9-2 liter bort isznak, 90 százalékuk a vörösbort részesíti előnyben. Feljövőben van ugyanakkor a fehérbor-eladás is, mely 2006 és 2010 közt csaknem 20 százalékkal nőtt. Az importált borok csupán a fogyasztás 15 százalékát teszik ki, ezek ugyanakkor a kínai fajtáknál jóval drágábbak, így összesen a teljes értékesítés 40 százalékát adták.A jövőben az import növekedésére lehet számítani, 2015-re az Egyesült Királyság után érték alapján már Kína lehet a világ második legnagyobb borimportőre.
Egyre többet boroznak a kínaiak
Az elmúlt öt évben megháromszorozódott a kínai borfogyasztás, s a jövőben is a trend folytatódására lehet számítani.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.