A vitában felszólalt Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyi felelőse is, aki egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a következő EU-csúcstalálkozón, március elsején kiemelt figyelmet kell szentelni a növekedésbarát pénzügyi konszolidáció és a foglalkoztatásbarát növekedés kettős szempontjának.Őry Csaba fideszes EP-képviselő a plenáris vitában felhívta a figyelmet, hogy az uniós foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok továbbra is drámaiak. 2011 decemberére 9,9 százalékra nőtt az uniós munkanélküliségi ráta, és ezen belül megközelítőleg 5,5 millió fiatal van állás nélkül uniószerte. A képviselő üdvözölte a január végi rendkívüli állam- és kormányfői EU-találkozó nyilatkozatát, amely a fiatalok munkanélküliségének sürgős kezelésére irányul.Gurmai Zita (MSZP) szintén a fiatalok állásnehézségeire hívta fel a figyelmet, illetve arra is, hogy az inaktivitásra kényszerülő ifjak évente több mint 100 milliárd euró veszteséget jelentenek Európának. Elmondta azt is, hogy a helyzet javítása érdekében az Európai Szocialisták Pártja átfogó javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyben az uniós tagállamok legjobb gyakorlatait terjesztenék ki európai szintre.
A szegénység elleni fellépést sürgetik az EP-képviselők
A nemzeti gazdasági reformok folytatását, a foglalkoztatás javítására tett további lépéseket és a szegénység elleni fellépés fokozását is sürgette az Európai Parlament abban a határozatban, amelyet a szerdai strasbourgi plenáris ülésen fogadott el az Európai Unió idei éves növekedési jelentéséről és a foglalkoztatásról.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.