A Die Presse brüsszeli keltezéssel Neelie Kroes európai bizottsági alelnök és Navracsics Tibor magyar miniszterelnök-helyettes múlt heti szóváltását is feleleveníti. A lap szerint "Orbán Viktor jobboldali konzervatív kormánya egyre inkább szorult helyzetbe kerül, miután Kroes az Európai Parlament egy bizottsági meghallgatásán kilátásba helyezte, a bizottság nem fog visszariadni attól, hogy az ország ellen indított három szerződésszegési eljárással összefüggésben a szerződés 7-es cikkelyének megfelelő eljárást kezdeményezze, ha nem sikerül kielégítő megoldást találni". Ilyen eljárást akkor kezdeményezhetnek, ha európai alapértékek súlyosan sérülnek, s legrosszabb esetben a tagállam szavazati jogának megvonását eredményezheti. "Magyarországnak február közepéig van ideje, hogy hivatalos állásfoglalásban reagáljon" a vádakra - írta a lap.A Kurier című osztrák lap vasárnap az EP szocialista frakcióvezetőjével készült interjút közölt, amelyben Hannes Swoboda felszólította az Európai Néppártot, hogy határolódjon el Orbán Viktortól. Az országgal szemben indított szerződésszegési eljárások kapcsán szerinte "Navracsics miniszterelnök-helyettes nagyon kétértelmű és homályos válaszokat adott. Ez jellemző a (magyar) kormányra. Tudatosan hozott olyan törvényeket, amelyek nem egyeztethetőek össze az európai joggal. Orbán tudja, hogy ezt korrigálni kell, de arra van szüksége, hogy e módosításokat úgy állítsa be, mintha közben Magyarországot egy jogosulatlan külső nyomással szemben védelmezné. Magyarország megmentőjét alakítja. Ez egyes autokrata vezetőknek bevett metódusa. Ugyanaz, mint amit Mubarak (egyiptomi) és Ben Ali (tunéziai elnök) csinált" - hangoztatta Hannes Swoboda, aki szerint Orbán csillaga hanyatlóban van már, miközben a jobboldali radikális Jobbik párt népszerűsége növekszik.Túry GergelyA Gazeta Wyborcza baloldali liberális napilapnak adott interjújában Duleep Aluwihare, a lengyelországi Ernst & Young ügyvezető partnere a magyarok és a lengyelek esélyeit veti össze a kínai befektetőkért folytatott versenyben. Az interjúalany hangsúlyozta, hogy jelenleg Lengyelország a versengés esélyese, mivel "a magyar gazdaságpolitika nem bizalomgerjesztő a kínai befektetők számára". Szerinte a kínaiak szemében fontos tényező, hogy a lengyel gazdaság stabilabb a magyarnál és az országnak nagyobb a belső piaca is.
Mubarakhoz hasonlítják Orbánt a külföldi lapok
Az osztrák Die Presse Navracsics Tibor és Neelie Kroes múlt heti vitáját eleveníti fel, míg a Kurier az EP szocialista frakcióvezetőjével készített interjút közölt. A Gazeta Wyborcza lengyel napilap a kínai befektetőkért folytatott magyar-lengyel versengésről cikkezett.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.