Tőkés sajtóirodájának keddi közleménye emlékeztet arra, hogy az EP-képviselő azért fordult bírósághoz, mert a Ghimpele de Bihor című nagyváradi hetilap és annak főszerkesztője, Florin Budea 2010 januárjában olyan cikket közölt, amelyben azt állította, hogy Tőkés László a Securitate volt román kommunista titkosszolgálat alkalmazottja volt. Budea egy volt román titkosszolgálati tiszt visszaemlékezése alapján írta Tőkésről, hogy a Securitate nevezte ki Temesvárra egyházi szolgálatra. Első fokon a nagyváradi bíróság tavaly márciusban elutasította a felperes keresetét, de másodfokon a Bihar megyei törvényszék már Tőkésnek adott igazat, aki ezer lej (mintegy 69 ezer forint) kártérítésre jogosult.Az EP-képviselő a megítélt kártérítést az erdélyi magyar sajtóból hiányzó tényfeltáró újságírás bátorítására ajánlja fel, így a Krónika című erdélyi napilappal közösen egy ilyen jellegű pályázatot hirdetnek.
Szekusvád: Tőkés pert nyert egy román újság ellen
Jogerősen pert nyert Tőkés László európai parlamenti képviselő egy román újság és annak főszerkesztője ellen, aki azt állította róla, hogy a politikus a volt román kommunista titkosszolgálat alkalmazottja volt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.